A lányokat ne csak a szépségükért, a fiúkat ne csak az erejükért dicsérjük

Bár a gender-kutatásoknak nagy figyelmet szentelnek az utóbbi időkben, hangsúlyoznám, hogy jelen cikk nem a nemi szerepeket igyekszik fókuszba helyezni. Sokkal inkább szeretném megragadni a szülői dicséret hatalmas erejét, amely egy gyermek számára tájékozódási pontként szolgál: jó vagyok apa/anya szemében, vagy nem vagyok jó?

Egy kisgyerek énképét legnagyobb részt a szülők, családtagok, fontos személyek alakítják ki, és mivel az elismerés egy óriási kincs, így a gyerek megfelelni igyekszik majd az elvárásoknak. Ha társaságban azért kapja a dicséretet, mert szép és csendes, akkor érthető módon megtapasztalja, hogy a simulékony mosolygással ő szerethető. Ha egy apa büszkeségét a kisfia ereje és bátorsága váltja ki leginkább, akkor az a gyerek nagy valószínűséggel próbál majd olyan helyzeteket teremteni, ahol domináns viselkedésével kiérdemli az újabb és újabb vállveregetést. Többnyire nem tudatosan, de minden felnőtt (akár szülő, akár nem) hajlamos saját értékrendje szerint megajándékozni a gyerekeket a figyelmével. Felkapjuk a tekintetünket egy szépen fésült kislányra és egy kócos kisfiúra, de fordítva csak a legritkábban.

Talán nem is gondolnánk, de a nemi sztereotípiáknak megfelelő nevelés az újszülöttek első napján kezdődik a szülők részéről. Egy ma már alapvetőnek számító kutatásban 30 szülőpárt kértek meg arra, hogy 24 órája megszületett kisbabájukat jellemezzék aszerint, milyennek látják őt. A 15 kisfiú és 15 kislány súlyuk, hosszuk ás Apgar-skála értékük (születés után állapotuk) szerint pontosan ugyanolyanok voltak, ennek ellenére a szülők a lány babákat sokkal inkább látták kedvesnek, aprónak és szépnek, mint a fiú csöppségeket.

A fenti kísérlet jól mutatja, hogy még azelőtt, hogy a lányokat és fiúkat ténylegesen meg lehetne különböztetni egymástól, a világ hajlamos máris fiúsnak és lányosnak látni őket. Véleményem szerint ezzel a jelenséggel egészen addig nincs is probléma, amíg a környezet elvárása nem idéz elő később, felnőve szorongásokat és félelmeket. Ugyanis a felnőttek világa sokkal bonyolultabb annál, mint amit a lányok szimpla szépségével és fiúk kizárólagos erejével meg lehetne oldani. Sokkal inkább van egy gyereknek szüksége arra, hogy saját képességeivel tisztában legyen, hogy bízzon magában, képes legyen kitartani, ha egy helyzet bonyolultabbnak ígérkezik, mint első ránézésre, tudja mozgósítani erejét, mikor arra szükség van. A jó hír azonban az, hogy szülőként, és a gyerek környezetében lévő felnőttekként nagyon sokat segíthetünk egy felcseperedő apróságnak abban, hogy képes legyen jól venni ezeket az akadályokat is.

Amikor egy kislányt csak a szépségéért dicsérünk meg, azt sugalljuk, hogy a külső erények egy lánynál elsődlegesek. Emellett a gyerek azt érezheti, hogy az erős fiúk nála mindig is erősebbek lesznek. Felnőve azonban egy nőnek fontos, hogy egy férfival szemben ne érezze magát gyengének. Egy párkapcsolatban, de önmaga megvédése miatt is elengedhetetlen, hogy ha a szükség úgy hozza, képes legyen kiállni magáért. A bátorságért, céltudatosságért és erőért ugyanúgy fontos elismerni egy kislányt is, mivel ilyenkor adagonként töltik fel őt a felnőttek a magába vetett hittel.

Egy kutatásban azt nézték, hogy az azonos képességű, 11 hónapos babák anyukái milyen képességeket tulajdonítanak saját gyermeküknek. Az eredményből kiderült, hogy a fiús anyukák bátrabbnak és ügyesebbnek (mászásban) érezték babájukat, mint a hasonlóan jól teljesítő, lányos anyukák saját gyermeküket. Vajon a lány babás édesanyák miért nem érezték olyan fontosnak kihangsúlyozni kislányuk rátermettségét?

Felnőttként hajlamosak lehetünk arra, hogy míg a kislányokat sajnálgatjuk, a kisfiúktól elvárjuk, hogy egy problémából hamar talpra szökkenjen, és a lehető leggyorsabban túltegye magát a gondján. Azonban mikor egy kisfiút rendszerint a keménységre bíztatunk, azt hitetjük el vele, hogy minden akadályt, konfliktust elfojtással és erővel lehet megoldani. Ilyenkor fontos arra gondolni, hogy felnőtt férfivé érve nem kap a kezébe semmilyen eszközt arra, hogyan álljon fel olyan helyzetekben, mikor nem hat a keménység (pl. párkapcsolati konfliktus, betegség, kudarc). A szülő feladata megtanítani azt is, hogy hogyan lehet az érzelmeket kifejezni, hogyan lehet a vágyainkat kifejezni, és azt is, hogy mennyire fontos a gondolatok eltemetése helyett azok kimondása.

Teljesen másképp állunk a lányokhoz akkor is, ha agresszióról van szó, mert elnézőbbek vagyunk, ha egy fiú verekszik, de fintorgunk, ha egy lány csap oda a másiknak. Érdekes módon felnőve azt tapasztaljuk, hogy míg a nők verbális agressziót használnak, ha feszültek, addig a férfiaknak hamarabb eljár a kezük. Szülőként érdemes a gyerekeket arra bíztatni, hogy ha problémájuk van, akkor azt fejezzék ki, és ne korlátozzuk a lányokat, vagy bíztassuk a fiúkat egy konfliktusban, hanem segítsük a gyereket abban, hogy megéljék a belső szorongásukat.

A kitartás jelentősége: érdekes, de valahogy kevésbé jutalmazzuk felnőttként a kitartó viselkedést. Mikor egy kislány/kisfiú eltökélt szándékát véghez viszi, mikor nem riad meg az akadályoktól, mikor nevetve folytatja a feladatot egy nehézség után, nem érezzük, hogy ez valami óriási dolog volna, pedig ez az egyik legfontosabb képesség, amelyre egy gyerek szert tehet a szülők segítségével. A híres Marshmallow teszt során arra lettek figyelmesek, hogy azok a gyerekek, akik képesek voltak kitartóan lemondani egy kis cukorkáról annak érdekében, hogy később többet kapjanak, sikeresebben teljesítették a tanulmányaikat, és elégedettebbek, boldogabbak voltak, mint azok, akik nem bírtak várni. A kitartás tehát egy olyan dolog, amely az érzelmeket és vágyakat képes kontroll alatt tartani egy fontosabb cél érdekében. Ennek megerősítése azt gondolom, hogy a felsőttek egyik legfontosabb feladata a gyerekeknél.

A félreértések elkerülése érdekében hangsúlyoznám, hogy nem a nemi sztereotípiáknak megfelelő dicséretet ellenzem, hanem azok kizárólagosságát. Személy szerint jó dolognak látom, hogy ha a lányok lányosan és a fiúk fiúsan nőhetnek fel, ha ez számukra is örömet okoz. A szülő és a környező felnőttek feladata azonban az, hogy ne csak saját öröme szerint reagáljon a mellette fejlődő, növekvő gyermekre, hanem vigyen bele némi tudatosságot is, hogy azzal megkönnyítse az életét a későbbi, felnőtt korában.

Megjelenés: 7köznapi pszichológia